Ballada egy randira
Az izzasztó napon sültünk a pad két felén ücsörögve, kezeink között a távolság a centiméterek végtelen hányadává nőtt és ezen még a végtelenül csinos szája és a szerinte formás melleim sem segítettek.
Épp azon tűnődtem, hogy írt-e már valaki best sellert a szívek álló háborújáról, s hogy tanultunk-e valamit kémiából arra az esetre, ha a kovalens kötést a tehetetlenség irdatlan vaskorlátja akadályozza....
A pillanat abszurdságát egy a parkban futkorászó kisfiú fokozta. Egy piros hélium szívet ráncigált maga után, hozzánk érve pedig megállt és rázendített:
Tű-tű-tű pucér nő! - majd tütürészve tova szaladt.
A fejünk fölött egy madár csapódott a nagyfeszültségűnek, s még egy utolsót rángva a lábunk elé terülve várta az enyészetet.
A lány felállt és haza ment.
Én pedig ott maradtam farkasszemet nézni egy tetemmel. Talán még nyerhetek.
Ballada egy randira
2014.07.17. 16:48 LeszBlikk
Szólj hozzá!
Címkék: tiküldtétek MOrsi vaktyúk röpnovella
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.